meteo

Szinte minden nagyobb természeti katasztrófa után rendre megjelennek olyan híradások, amelyek különböző, a veszélyes helyzetet előjelezni képes állatokról szólnak. Legyen az szökőár, tornádó, vagy más természeti jelenség, hisszük, hogy a mi nézőpontunkból természetközeli életet élő állatok jobb ösztönökkel, különleges képességekkel rendelkeznek.

Időről-időre az is felmerül, hogy ezeket a képességeket talán az emberiség is hasznosíthatná. Sőt, a néphagyományban is több utalást találunk az állati előrejelzők képességeire. Máskor viszont épp ellenkezőleg, úgy tűnik az állatok mégsem olyan ügyesek. Emlékezzünk a néhány évvel ezelőtti helyzetre, amikor egy váratlan őszi hidegbetörés miatt fecskék ezrei nem tudtak megszokott vándorútjukra indulni, és egyes állat- és természetvédők már repülőgépes szállításukat kezdték szervezni.

Vajon mi az igazság, képesek-e az állatok előre megérezni az időjárás szélsőséges változásait? Előre jelzik-e számunkra a természeti csapásokat? Vagy magukra sem képesek megfelelően vigyázni? Valószínűleg a kettő között húzódik a megoldás.

A legtöbb állat bizonyos szempontból fejlettebb érzékszervekkel rendelkezik az embernél. Lehet, hogy élesebb hallásuk távoli zajok (pl. mennydörgés) észlelését is lehetővé teszi számukra. Például az elefántok képesek olyan mély hangok (úgynevezett infrahangok) észlelésére is, amelyeket mi emberek már egyszerűen nem hallunk meg. Ilyen hangok, illetve rezgések egy viharban, vagy akár egy földrengés során is képződhetnek. Más állatok, így a madarak és a méhek képesek a légnyomás változásait érzékelni. Bár a légnyomás folyamatosan kingadozik kissé, ezekhez a szokványos változásokhoz az állatok hozzászoktak, és csak akkor vonulnak védett helyre, ha hirtelen a szokásosnál nagyobb változást tapasztalnak. Ez legtöbbször valamilyen drasztikus időjárásváltozás (például egy nagyobb vihar) esetén következik be.

Medve és árnyéka a Fővárosi Állat- és Növénykertben - Fotó: MTI

Ezeknek az ember számára nem látható, érzékelhető jeleknek a "megfejtése" lehetett az oka annak, hogy számtalan néphagyomány alakult ki, amely az állatok előrejelző képességével kapcsolatos. Magyarországon a medve, Észak-Amerikában a mormota mondja meg, eljött-e már a tél vége. Ehhez - a hagyomány szerint - mindössze azt kell meglátnia, amikor téli álmából felébred, hogy van-e árnyéka. A békák ugyancsak hírhedt időjósok. Ezek a néphitben gyökerező elképzelések azonban többnyire tudományosan nem igazolhatóak.

Az állatok számára az időjárás a legtöbb esetben nem befolyásolható és megkerülhető tényező. Egy vándormadár a több tíz-, vagy százezer év alatt kialakult vándorútját nem tudja minden évben az időjárásnak leginkább megfelelő útvonalterv szerint alakítani. Lehet, hogy ha az idő megengedi, akkor kicsit később indul útnak, vagy útközben hosszabb, vagy rövidebb szüneteket tart, attól függően, hogy melegebb, vagy hűvösebb van, több vagy kevesebb táplálékot talál.

Áttelelő fehér gólyák Tápiógyörgye közelében - MME

Enyhe teleken megfigyelhető az is, hogy nem minden vándorló madár hagyja el hazánkat, például gólyák rendszeresen szoktak áttelelni így. Ez is a táplálkozással függ össze, elsősorban a táplálék hiánya készteti vándorútra a madarakat, nem a téli hideg, vagy csapadék. A már említett „fecske-krízis” oka közvetlenül szintén nem az időjárás volt, hanem az, hogy a szinte kizárólag repülő rovarokat fogyasztó fecskék napokon át nem találtak megfelelő táplálékot, így legyengültek, nem tudtak útnak indulni.

De egy-egy váratlan időjárási helyzet miatt a legtöbb állat nem hagyja el megszokott élőhelyét. Így például a gemenci szarvasok nem „költöznek el”, bár minden évben – évente akár többször is – elönti élőhelyüket a víz. Ilyen esetben a magaslatokra húzódnak, és megpróbálják átvészelni a helyzetet. Más állatok - például a muflonok – eredetileg nem ezen a területen fejlődtek ki, és a mai napig nem tudtak teljesen alkalmazkodni idpjárásunkhoz. Esetükben például megfigyelhető, hogy hóban gazdag teleken, különösen, ha a hóvastagság a 30 cm-t huzamosabb ideig meghaladja, igen jelentősen megnő az elhullás. Ők nem saját döntésükből élnek itt, az ember telepítette be őket eredeti élőhelyükről, és sok-sok generáció sem volt elég ehhez az alkalmazkodáshoz.

A muflon rosszul viseli a hosszan tartó, 30 cm-nél vastagabb hótakarót - Fotó: Wikipédia