Az állatok és növények a régmúlt időjósai, amíg ugyanis a számítógépes előrejelzések nem voltak elérhetőek, ők adták az útmutatást az emberiségnek a közelgő időjárásról.
Míg a vihar előtt leheveredő tehenek, vagy alacsonyan szálló fecskék az esős idő közeledtét jelezték, addig a mezei tikszemvirág és a körömvirág szirmaikat zárva tartva szintén irigylésre méltó pontossággal jósolták meg a várható csapadékot. Ausztrália madarai a több éves aszály után is megérzik az eső eljöttét: először a récék, majd a hattyúk érkeznek a leendő vízgyűjtő területekre. De kiváló meteorológus válhatna a rovarokból, pókokból, békákból, halakból is a népi megfigyelések szerint.
Sok vándormadár hosszú utat tesz meg úgy, hogy kihasználja a kéményként viselkedő termik képződményeket, amik a nappal felmelegedett talajról emelkedésnek induló levegő örvénylésével keletkeznek. Spirálszerűen vitorláznak felfelé ezekben, amíg el nem érik a megfelelő magasságot ahhoz, hogy sok száz méteren keresztül szárnycsapás nélkül képesek legyenek meglovagolni a légáramlatokat. Ez így folytatódik, amíg a lendület végén a madár talál egy másik termiket az újabb felemelkedéshez.
Ezeket a képződményeket infrahangos morajlás kíséri, mely a madarak számára 3 km távolságból is jól érzékelhető. Ilyen hangot hallatnak a tenger hullámai, a hegyláncok menti szél, vagy a sivatagban megmozgatott homokdűnék is, biztosítva vándorainknak, hogy betájolják pontos helyzetüket.
Meteorológiai tudásukat olyan útvonal kidolgozására használják, amelyen a számukra kedvező szeleknek hasznát tudják venni. A mostanában érkező fehér gólyák útjuk során pihenőjüket a kedvezőtlen szelek idejére időzítik, amikor azonban hátszelet kapnak, újra nekiindulnak. A poszáták Északról Dél-Amerikába eleinte a keleti szelekkel utaznak, mely a veszélyes Bermuda-háromszög területére sodorná őket, de tudják, hogy a passzát szelek ennél hamarabb visszairányítják őket a Karib-tengeren át a biztonságos szárazföld fölé.
Az egybefüggő leghosszabb utat a sarlós fecske teszi meg: évi 400000 km-ével elérhetné a Holdat, 1000 km-t tesz meg naponta, az egész évet a levegőben tölti, aludni se száll le, csak a szaporodás idejére landol. A fakókeselyű tartja a magassági rekordot, híres egyede 12 km magasan ütközött egy repülőgéppel. Amit pedig nem szabad említés nélkül hagyni, hogy Tóbiás, a fekete, és Báró, a fehér magyar gólyák ismét meghozták országunkba a tavaszt!
Utoljára kommentelt bejegyzések