Kevesebb Hurrikán– Jön az El Niño!

Fotó: NOAA, AP

Kevesebb hurrikán fog pusztítani az idén az Egyesült Államok partjainál, ha igaza van a kutatóknak!

Mert az El Niño szélnyírásokat hozhat létre az Atlanti- Óceán felett!

A szélnyírások pedig nem kedveznek a hurrikánok kialakulásának.

A  tudósok szerint ezen a nyáron 8-14 trópusi  viharral számolhatunk. Ezekből 3-6 kisebb, és 1-2 nagyobb hurrikán alakulhat ki.

Mi is az a szélnyrás?

Vízszintes vagy lefelé áramló légtömegek mozgása.

Fotó:Wikpedia


A légtömegek vízszintes mozgásánál az irányuk változhat gyorsan. A lefelé áramló légmozgásoknál, miután azok elérték a föld vagy vízfelszínt, a sebesség változhat igen hirtelen és drasztikusan egy-egy pontban, ami különösen veszélyes a repülőgépekre.

Kép: NASA

Mi is az az El Niño?

Amikor a Csendes-óceán középső és keleti részei jobban felmelegednek az átlagosnál. Dél-Amerika partjainál lelassul vagy megszűnik a hideg víz feláramlása, mert blokkolják a felső meleg víz rétegek.

Hatására száraz évszak köszönt be  Afrikában, a Karib-tengeren viszont esőzéseket okoz.

Az El Niño ugyanis összefügg a Csendes-Óceán feletti légtömegek mozgásával is. A Csendes-Óceán délkeleti részei felett többnyire magasabb, Észak-Ausztrália és Indonézia felett viszont többnyire alacsonyabb nyomás szokott uralkodni. A  légnyomás különbség az Egyenlítő mentén passzát szeleket kelt.

Grafika: Wikipedia


A szelek 40 centiméterrel megemelik a tengerszintet a nyugati részén a Csendes-óceánnak, miközben ugyanitt 200 méter mélyre  lenyomják a termoklinális réteget ( a hideg és meleg tengervíz közötti határt). Addig Dél-Amerika partjainál, ahol a passzátszelek elsodorják a meleg vízrétegeket, a termoklin réteg a felszínhez  közel kerül, és hideg víz áramlik fel.

Grafika: Wikipedia


Az El Niño idején azonban olyan kicsivé válik a nyomás különbség a Csendes-óceán e két részén, hogy a passzátszelek elenyésznek, a meleg víz visszaáramlik Dél-Amerika partjai elé, meggátolva a hidegvíz feláramlását.

Így a felszín közeli vizek tápanyagokban szegényebbek lesznek és kevesebb is lesz  itt a hal.

Ez az állapot évekig is eltarthat.

0 Tovább

Tovább nő az antarktiszi jégveszteség

Az éghajlatváltozásoknak az egyik legkiszolgáltatottabb és legsérülékenyebb területe az Antarktisz, főként a gleccserek visszahúzódása és a jégolvadások miatt.

Egy három éve  tartó kutatás szerint, az antarktiszi jégtakaró évente 159 milliárd tonnát veszít területéből- ez pedig kétszer annyi, mint a legutóbbi felmérésekben.

Az Egyesült Királyság Sarki megfigyelő és modellező központjában dolgozó kutatócsapat egy teljes körű értékelést készített el az antarktiszi jégtakaró magassági változásairól. A kutatás során az Európai Űrügynökség CryoSat-2 műhold adatok alapján végeznek folyamatosan magassági méréseket.

A régebbi magasságmérő küldetésekhez képest, most ötször nagyobb területen zajlanak a mérések, a Déli-sarktól 215 km-re fekvő részeken, főleg  a partmenti régióknál, ahol a legnagyobb a jégveszteség mértéke.

Nyugat- Antarktiszon az Amundsen-tengernél jelentős a gleccserek elvékonyodása, eddig 134 gigatonna jég tűnt el a területről, a terület egyharmadának már nyoma sincs. Ezt a 2005 és 2010 között zajló korábbi felmérések is alátámasztják.

A mostani kutatásoknak és továbbfejlesztéseknek köszönhetőn az egyenetlen területeken is sikerült méréseket végezni a kutatóknak. Ezáltal megállapították, hogy a kelet-antarktiszi területekről 3 gigatonna jég tűnt el és 2010 és 2013 között pedig az antarktiszi- félszigetről  23 gigatonna.

A globális tengerszint emelkedéshez hozzájáruló sarki-jégsapkák olvadása már önmagában komoly problémát jelent, de a CryoSat-2 -vel végzett mérésekből a kutatók megállapították, hogy évente 0,45 mm vízszint emelkedés történik az olvadás miatt.

kép az Antarktiszról

Dr. Malcom McMilan a leeds-i egyetem egyik kutatója azt nyilatkozta, hogy a jeges területek ritkulása évente 4-8 méter és leginkább az Amundsen-tenger sávjában zajlik a fogyatkozás a gyors folyású jégpatakok mentén.

A CryoSat-2-t 2010-ben indították el az Antarktisz területén jellemző rossz időjárási körülmények mellett is, sötétben és erősen felhős égboltnál is képes mérni a felület magassági változásait. Mindezt teszi a radarjának magasságmérő műszerével.

Andrew Shepherd a tanulmány vezetője és a leedsi egyetem professzora úgy gondolja, hogy ezzel az újfajta technikával lehetőség nyílik a magasabb szélességeken fekvő jeges területek feltérképezésére is úgy, ahogyan azelőtt arra nem volt példa. A mostani eredményekből pedig arra lehet következtetni, hogy drámai változások vannak folyamatban a bolygónk ezen területén is.

A kihívás nem csak a globális klímaváltozás okozta változások megfékezésében rejlik, hanem, hogy tovább teszteljük és ha kell javítsuk az éghajlati modellek prediktív képességét.

Egy brit antarktiszi kutató David Vaughan professzor szerint ezzel a műholddal és további fejlesztésekkel pontosan kiszámítható és mérhető a jégolvadás mértéke a magassági változások tekintetében. Nemrég McMilan és csapata egy nagyszerű térképet hozott létre a műhold adatok segítségével, amely eddig a legjobban reprezentálja az eltűnt antarktiszi jeges területeket.

A washingtoni egyetemről Dr. Ian Joughin egy friss tanulmányában elmondta, hogy az eddigi feltételezések és a modellekből megállapítható, hogy az Amundsen-tenger sávjában az összeomlás korai fázisainak lehetünk szemtanúi.

Vajon végleg eltűnik a térképről az Antarktisz és majd csak a könyvekből olvashatunk e csodálatos területről? A legújabb eremdények szerint nagyon gyorsan haladunk egy visszafordíthatatlan eseményhez.

 forrás: http://www.sciencedaily.com/releases/2014/05/140519110200.ht

0 Tovább

Állati előrejelzők

Szinte minden nagyobb természeti katasztrófa után rendre megjelennek olyan híradások, amelyek különböző, a veszélyes helyzetet előjelezni képes állatokról szólnak. Legyen az szökőár, tornádó, vagy más természeti jelenség, hisszük, hogy a mi nézőpontunkból természetközeli életet élő állatok jobb ösztönökkel, különleges képességekkel rendelkeznek.

Időről-időre az is felmerül, hogy ezeket a képességeket talán az emberiség is hasznosíthatná. Sőt, a néphagyományban is több utalást találunk az állati előrejelzők képességeire. Máskor viszont épp ellenkezőleg, úgy tűnik az állatok mégsem olyan ügyesek. Emlékezzünk a néhány évvel ezelőtti helyzetre, amikor egy váratlan őszi hidegbetörés miatt fecskék ezrei nem tudtak megszokott vándorútjukra indulni, és egyes állat- és természetvédők már repülőgépes szállításukat kezdték szervezni.

Vajon mi az igazság, képesek-e az állatok előre megérezni az időjárás szélsőséges változásait? Előre jelzik-e számunkra a természeti csapásokat? Vagy magukra sem képesek megfelelően vigyázni? Valószínűleg a kettő között húzódik a megoldás.

A legtöbb állat bizonyos szempontból fejlettebb érzékszervekkel rendelkezik az embernél. Lehet, hogy élesebb hallásuk távoli zajok (pl. mennydörgés) észlelését is lehetővé teszi számukra. Például az elefántok képesek olyan mély hangok (úgynevezett infrahangok) észlelésére is, amelyeket mi emberek már egyszerűen nem hallunk meg. Ilyen hangok, illetve rezgések egy viharban, vagy akár egy földrengés során is képződhetnek. Más állatok, így a madarak és a méhek képesek a légnyomás változásait érzékelni. Bár a légnyomás folyamatosan kingadozik kissé, ezekhez a szokványos változásokhoz az állatok hozzászoktak, és csak akkor vonulnak védett helyre, ha hirtelen a szokásosnál nagyobb változást tapasztalnak. Ez legtöbbször valamilyen drasztikus időjárásváltozás (például egy nagyobb vihar) esetén következik be.


Medve és árnyéka a Fővárosi Állat- és Növénykertben - Fotó: MTI

Ezeknek az ember számára nem látható, érzékelhető jeleknek a "megfejtése" lehetett az oka annak, hogy számtalan néphagyomány alakult ki, amely az állatok előrejelző képességével kapcsolatos. Magyarországon a medve, Észak-Amerikában a mormota mondja meg, eljött-e már a tél vége. Ehhez - a hagyomány szerint - mindössze azt kell meglátnia, amikor téli álmából felébred, hogy van-e árnyéka. A békák ugyancsak hírhedt időjósok. Ezek a néphitben gyökerező elképzelések azonban többnyire tudományosan nem igazolhatóak.

Az állatok számára az időjárás a legtöbb esetben nem befolyásolható és megkerülhető tényező. Egy vándormadár a több tíz-, vagy százezer év alatt kialakult vándorútját nem tudja minden évben az időjárásnak leginkább megfelelő útvonalterv szerint alakítani. Lehet, hogy ha az idő megengedi, akkor kicsit később indul útnak, vagy útközben hosszabb, vagy rövidebb szüneteket tart, attól függően, hogy melegebb, vagy hűvösebb van, több vagy kevesebb táplálékot talál.


Áttelelő fehér gólyák Tápiógyörgye közelében - MME

Enyhe teleken megfigyelhető az is, hogy nem minden vándorló madár hagyja el hazánkat, például gólyák rendszeresen szoktak áttelelni így. Ez is a táplálkozással függ össze, elsősorban a táplálék hiánya készteti vándorútra a madarakat, nem a téli hideg, vagy csapadék. A már említett „fecske-krízis” oka közvetlenül szintén nem az időjárás volt, hanem az, hogy a szinte kizárólag repülő rovarokat fogyasztó fecskék napokon át nem találtak megfelelő táplálékot, így legyengültek, nem tudtak útnak indulni.

De egy-egy váratlan időjárási helyzet miatt a legtöbb állat nem hagyja el megszokott élőhelyét. Így például a gemenci szarvasok nem „költöznek el”, bár minden évben – évente akár többször is – elönti élőhelyüket a víz. Ilyen esetben a magaslatokra húzódnak, és megpróbálják átvészelni a helyzetet. Más állatok - például a muflonok – eredetileg nem ezen a területen fejlődtek ki, és a mai napig nem tudtak teljesen alkalmazkodni idpjárásunkhoz. Esetükben például megfigyelhető, hogy hóban gazdag teleken, különösen, ha a hóvastagság a 30 cm-t huzamosabb ideig meghaladja, igen jelentősen megnő az elhullás. Ők nem saját döntésükből élnek itt, az ember telepítette be őket eredeti élőhelyükről, és sok-sok generáció sem volt elég ehhez az alkalmazkodáshoz.

Muflon
A muflon rosszul viseli a hosszan tartó, 30 cm-nél vastagabb hótakarót - Fotó: Wikipédia

0 Tovább

Séta az alagútban

A levegőt különböző mérettartományú elemek, vegyületek alkotják. Ezek közül a nanométer méretű részecskék a levegő legkisebb alkotóelemei, mobilitási átmérőjük 100 nanométernél kisebb, ezért ultrafinom részecskéknek is szokás nevezni őket. Fontos éghajlati hatásuk miatt váltak az elmúlt években sok kutatás alanyává, hiszen míg az üvegházhatású gázok a légkör melegedését okozzák, úgy a levegőben lévő aeroszoloknál a hűtő hatás bizonyított, s mivel ennek a folyamatnak a hatásai a legkevésbé ismertek, ennek tisztázása egy komoly tudományos feladat elé állítja a kutatókat. Az ELTE Anyagfizikai Tanszék szemináriumának keretein belül Salma Imre (Kémia Intézet) tartott előadást az ultrafinom részecskékről, valamint ezek keletkezéséről.

 

Egyrészt a körülöttünk lévő szuszpendált szilárd és cseppfolyós részecskék képesek közvetlen kölcsönhatásba lépni a napsugárzással. Szórják, valamint visszaverik a fényt. Másrészt, közvetett hatásaik is vannak. Például a felhőben kondenzációs magokat hoznak létre, melyekből felhőcseppek keletkeznek, és ezek a felhők visszaverik az űrbe a beeső sugárzás nagy részét.

Egy hajómotor által kibocsátott kisméretű részecskék hatására a vízgőz nagyobb számú kondenzációs magra kondenzálódik, és az így kialakult cseppek száma megnő, méretük lecsökken. Tartózkodási idejük a légkörben nő, és nem utolsósorban az így kialakult felhő fehérebb, jobban visszaveri a fényt.

Ezek a nanoméretű részecskék az emberi egészségre is fokozott kockázatot jelentenek, ott is főleg a tüdőbe jutás által. Az emberi szervezet ugyanis ezen keresztül van leginkább kapcsolatban a környezetével. Míg a bőr felülete olyan 2 m2 körüli, a légzőszervek kiterítve 150 m2 felületet ölelnek fel. Tiszta levegő mellett nem a levegőben lévő tömegkoncentráció, hanem az abban lévő részecskék száma és mérete van hatással az egészségünkre. Közepes fizikai aktivitás mellett, azaz ha ülünk vagy állunk, semmi különöset nem csinálunk, egy nap alatt körülbelül 20 m3 levegőt lélegzünk be. Ha figyelembe vesszük a budapesti átlag koncentrációt, ez azt jelenti, hogy nagyjából 100 milliárd aeroszol részecske jut a tüdőnkbe ez alatt a nap alatt. Mint tudjuk, ha egy nagyobb részecske a tüdőnkbe jut, azt a csillók kisöprik onnan. A tüdőben kiülepedett apró részecskék azonban képesek eljutni egészen a léghólyagokig, ahol a tisztítást már a falósejtek végzik. De sajnos nincs annyi takarítónk, mint szemetünk. Az el nem takarított részecskék pedig felszívódnak a sejtfalon keresztül, bejutnak a véráramba, végül pedig akár a központi idegrendszert is elérhetik. Ilyen nanoméretű részecske például a korom, mely, a légzési mechanizmusnak köszönhetően a bordák között képes fekete sávokban kirakódni a tüdőn.

A részecskék fő forrása a magas hőmérsékletű közvetlen emisszió, ami városokban a gépjármű forgalomnak, a fűtésnek, égetésnek, valamint az ipari tevékenységeknek köszönhető. De kibocsáthatja őket nanotechnológia eszköz is, mint például egy lézeres nyomtató, melyben nanométer méretű festékszemcsék találhatók. Így ha egy ilyen printer már koros, az irodában jelentős nanométer részecske kibocsátással lehet számolni. Természetes forrása a légköri nukleáció, mely egy elsőrendű fázisátalakulás, amikor homogén, gáz fázisban lévő vegyületek reagálnak egymással és új vegyületek jönnek létre. Ezek az új vegyületek pedig könnyen tudnak folyadék vagy szilárd fázis létrehozni. Ehhez a fázisátalakuláshoz a levegő nagymértékű túltelítettségére van szükség. A nukleációhoz  továbbá szükség van vízgőzre, elővegyületekre, mint például a kén-dioxidra, illékony szerves vegyületekre, vagy az ammóniára, valamint a levegőben az elővegyületekből nukleálódott  gázokra.  A nukleáció során az elővegyületek fotokémiai reakciók során hidroxilgyökkel reagálnak, az így keletkező anyagok kevésbé lesznek illékonyak elődjeiknél, gócokat fognak kialakítani, melyek elkezdenek nőni, és mikor elérték a megfelelő méretet, kialakulnak a már fent említett kondenzációs magok. Ha méreteloszlás formájában ábrázolni akarjuk a folyamatot, egy banángörbét kapunk eredményül. A nukleációs elméletek még nem a legtökéletesebbek. Mivel a nukleáció indulásakor csak néhány molekula van jelen, így a klasszikus termodinamikai tárgyaláshoz nincs elég statisztikai adat, ha pedig kvantumkémiai oldalról vizsgálnánk a dolgot, abban az esetben túl sok molekula áll rendelkezésünkre, így a kutatók most próbálnak a két lehetőség között lavírozva utat találni.

Mérésük során a korábban használt aerodinamikai elveket teljes egészében el lehet felejteni, hiszen ezek a molekulát nagyon kicsik, követik a légáramlatot, műszerrel egyáltalán nem lehet őket mérni. Kifejezetten az ilyen apró szemcsék mérésére szolgáló műszer a DMPS, amely 6-100 nanométeres tartományban lévő részecskék méreteloszlását méri elektrosztatikai elvek alapján. A méret szeparáció elektromos töltés alapján zajlik. Az így szétválogatott részecskék számát egy kondenzációs részecskeszámláló fogja megadni. A mérési adatok alapján a napi átlag Csillebércen 3600, a Lánchíd előtti alagútban 134000, a Rákóczi úton 22000 db részecske cm3-enként. Az alagútban egy 10 perces séta alatt olyan expozíciónak vagyunk kitéve, mint egy 1,5 órás belvárosi séta alkalmával.

 

0 Tovább

Ködből ivóvíz

     Közismert tény, hogy a Föld vízkészletének mindössze 2%-a édesvíz, ami alkalmas öntözésre, illetve emberi fogyasztásra. Napjainkban a Föld számos országában problémát jelent, hogy a lakosság nem jut elegendő ivóvízhez. Egy ENSZ jelentés szerint a világon 6 emberből 1-nek nem jut tiszta ivóvíz. Ennek oka lehet a szárazság, a szegénység és a környezetszennyezés. Egyes tanulmányok szerint ez a probléma 2025-re már világszerte közel 3 milliárd embert fog érinteni, ezért a jövőben ennek megoldása elkerülhetetlen.

                                   Ivóvízhiánnyal leginkább veszélyeztetett területek
                                                     (Forrás: http://wwf.panda.org)

     A legkézenfekvőbb megoldás a tengervíz sótalanítása lenne, azonban a WWF (Természetvédelmi Világalap) szerinte ez a technológia nagy mennyiségű üvegházhatású gáz kibocsátását eredményezi. Léteznek azonban alternatív megoldások, ezek egyike a ködből történő vízgyűjtés. A Fog Quest (http://www.fogquest.org)  egy kanadai non-profit szervezet, ami a fejlődő országok hegyvidéki területein élőknek segít megfelelő mennyiségű vízhez jutni. Úgynevezett ködgyűjtő eszközöket helyeznek ki, melyek felépítése rendkívül egyszerű: két rúd közé polipropilén és polietilén speciális keverékéből álló 40m2-es hálót feszítenek ki, ami képes megkötni a levegő nedvességét. Amikor pedig a háló szövetein felfogott vízcseppecskék elég nagy cseppekké válnak, akkor belefolynak az erre a célra előkészített tartályokba. Tekintve, hogy 1 köbméternyi köd 0,05-0,5 g folyékony vizet tartalmaz, ezáltal egyetlen háló akár 150-170 liter vizet is képes összegyűjteni naponta.



                                                     Ködgyűjtő eszközök
                                       (Forrás: news.nationalgeographic.com)

     Természetesen nem érdemes ilyen berendezéseket akárhová telepíteni. Amennyiben javasolnak egy területet a Fog Quest-nek, akkor a szervezet szakemberei először megvizsgálják a köd kialakulásának gyakoriságát és sűrűségét. Ezt követően kísérleti gyűjtőket helyeznek el, amik segítségével megállapítható, hogy mennyi vizet lehet összegyűjteni az adott területről.  Megfelelő értékek esetén üzembe helyezik a ködgyűjtőket. Az elmúlt 2 évtizedben többek között Chilében, Haitin, a Dominikai Köztársaságban, Ecuadorban, Peruban, Guatemalában, Namíbiában és Peruban helyeztek el ködgyűjtőket. Az így összegyűjtött vizet nemcsak az ivóvízszükséglet kielégítésére használják, hanem általa tudják öntözni a kerteket és a mezőket, vagyis mezőgazdasági termelésre is fordítják.

0 Tovább

Utoljára kommentelt bejegyzések